"Nagycsipkés"

Így hívom magamban ezeket a  nyakláncokat. 
A medál  féltenyérnyi,   5,5 x 4,5cm, mégis könnyed, finom darab.  Van  benne bőven hely a hímzésnek! :)

Örök kedvenc a levendulás!

Csak simán!

 Mostanában nagyon tetszenek ezek a sima fém keretek is. 

Van, aki a hétköznapi ruhához, pulcsihoz túlzottan alkalminak érzi a díszes szélű medált, az ő kedvükre készítettem ezeket a kisebb, egyszerűbb nyakláncokat.

Vallóbék! Vallóbék!

― Anyának vettünk vallóbéket, vallóbéket, vallóbéket!

Ezt skandálta egész délután a két éves fiam, amikor hazacipeltük a 20 kilós szovjet(!) UNION nevű táskavarrógépet. Külsejében hasonlított egy békebeli Singerre, de a hangja és az ereje olyan volt, mint egy tank. Nagyon boldog voltam a saját külön bejáratú varrógépemmel, mert nem kellett már kölcsön kérnem anyukám Neumannját, ha varrni akartam valamit.

  

Ki sem merem számolni, hány éve volt!

A fiam gépek iránti vonzalma azóta is tart, az UNIONTÓL azonban hamar megváltam. Legfőbb kifogásom ellene az volt, hogy csak egyenesen, előre és hátra tudott varrni,  a cikk-cakk nem ment neki. :)

Aztán hosszú évekig egy SANDA nevű román masinát használtam, ez olyan volt, mint a DÁCIA márkájú autó. Francia licenc alapján készült, és a szerelők lehúzták előtte a redőnyt, ha szervizbe kellett vinni. Az enyém azonban jól bírta, csak a műanyag alkatrészek koptak el, pótolni pedig nem lehetett.

A mostani varrógépemmel 4 vagy 5 évvel ezelőtt a férjem lepett meg. 

Időnként beviszem az iskolába, ha bábokat készítünk. Sok gyerek akkor lát életében először varrógépet. A lányok aggódva figyelik, nem varrom-e el az ujjamat, a fiúk pedig mindig meglepődnek, hogy nem csak autóban van TOYOTA! :))

Gyerekkoromban én is szerettem nézni, ahogyan a nagyanyám varrt, ahogyan hajtotta a pedált, tolta az anyagot a talp alatt. Az öreg PFAFF  már régen nincs meg, de az állványa fehérre festve jó kis asztal a konyha sarkában. 

A másik nagymamám tanult varrónő volt. Úgy vették csak föl az iskolába, ha rendelkezett saját varrógéppel. A környék legjobb mesterénél tanult, de sajnos az akkor még gyógyíthatatlan tüdőbaj nagyon fiatalon elvitte. Varrógépét féltett kincsként őrizzük, erre tettem fotózáshoz a kis táskát és a levendulás pénztárcákat.

A család legfiatalabb varrógépe a természetesen a lányomé. 

Néhány éve karácsonyra vettük neki, de jó ideig nem kapott rá a varrás örömére. Aztán a TILDA könyvek hatására elkezdett babákat, takarókat, falvédőket varrni, én meg csak ámulok és bámulok, hogy milyen csodák kerülnek ki a keze közül! 

Anyai elfogultság nélkül mondom, hogy mindegyik darab egy kis remekmű! Tudom, hogy képes többször is szétfejteni, újra varrni, ha nem tökéletes valamelyik alkatrész. Mindegyiknek lelke van, és a testük is csillagos ötös!:)

Remélem, hogy sok örömöt szerez még neki a kis LIDL-s varrógép, bármerre is visz az útja.

Miért éppen Tokyo?

Azért is szeretek varrni, mert amíg  böködök, vagy nyomom a varrógép pedálját, az agyam mélyén a kusza gondolatok is rendeződnek. ( jó esetben :)) Van, amikor fontos munkahelyi vagy családi dolgok járnak a fejemben,  és van, amikor  felszínesen, csapongva váltogatom a témákat. 
Tudom, hogy sok "varrós társam" is így van ezzel, ugye? :))

Amikor ezt a kis táskát varrtam ( keret Szilvitől), azon töprengtem, vajon miért éppen Tokyo táska a neve?

 ... hát nem  jöttem rá, ezért varrok még néhány darabot! :))

Mi a különbség? :))

Eltelt a szeptember, lassan-lassan könnyebbek lesznek a napjaim.

31 első osztályos beszoktatása, tanítása gyönyörű-nehéz feladat!

Sokat készülők az óráimra, de azért  már jut idő egy kis varrogatásra is.

Vasárnap készültek ezek a csatos kis pénztárcák.

... és most jöjjön egy "Mi a különbség? " feladat!:))

.

Csipkekereső

Időnként előfordul velem, hogy hirtelen felindulásból vásárolok. Na, nem olyan hatalmas összegeket dorbézolok el, de egy szép méterárunak, csipkének vagy különleges gombnak nem tudok ellenállni. Fogalmam sincs, hogy mire fogom használni, de muszáj megvennem.

Aztán otthon nézegetem, rakosgatom, és végül elteszem a szekrénybe: „Jó lesz ez majd valamire!” – gondolattal.

Előbb-utóbb tényleg jó lesz „valamire”. A baj csak az, hogy gyakran kicsit rövid vagy hosszú, keskeny vagy széles, mint amilyent igazán szeretnék.

Így jártam azzal a csipkével is, amivel a 10-12 cm fém keretes pénztárcákat díszítettem.

Első számú kedvenc

 Hamar elfogyott az 1 méternyi, amit „csak úgy” vettem. A nyakamba vettem a várost, és az összes föllelhető helyen kerestem pont ugyanolyant, de a legtöbb boltban, amikor elővettem a 2 cm-es kis maradékomat a kedves hölgyek szomorúan mondták, hogy:

― Sajnos nincs, csipkéből ritkán jön kétszer egyforma!

 Nem úri szeszélyből ragaszkodtam hozzá, hanem mert kiismertem, a kezemhez szokott, könnyedén és szépen tudtam alakítani.  

Azért hosszas keresgélés után mégis csak találtam hasonlót:

 Már csak azon gondolkozom, hogy mennyit vegyek belőle? Lehet, hogy célszerű lenne a teljes készletet felvásárolnom?! :))

Pótkoszorú

Sajnos lassan a nyárnak, a nyári szünetnek és a  levendulaszezonnak is vége. 
A szárított csokrocskáimat lemorzsolgattam, most az egész ház illatozik, pedig igazi levendulakoszorút nem készítettem idén. 
Terveztem, de valahogy mindig elmaradt,  így aztán tegnap kis "pótkoszorúkat" varrtam. A szívecskékben  idei, szárított levendula van.


Tudom, hogy nem olyan, mint az igazi, de az illata nagyon kellemes, és a száradó virágok sem potyognak ! :))