A lányom nagyon korán megtanulta a színeket.
Alig tudott beszélni, amikor már nem csak a pirosat, kéket, zöldet, sárgát, hanem teljes biztonsággal fölismerte a a szürke, barna, drapp színeket is.
Őrzök egy magnókazettát, amin - talán másfél éves lehetett - délutáni alvás előtt a kiságyában mondogatja magának a körülötte lévő játékok, tárgyak színit.
A kedvence pedig nem a piros volt, mint a legtöbb "szabályos" kistörpének, hanem a lila!
Ha előre kikészítettem a ruhácskát gyakran visszapakolta, és másikat kért:
- Anya! "Ikább" lilát! - és már húzta is magára a lila zoknit, pólót.
Érdekes szín ez a lila!
Van olyan ismerősöm, aki évtizedek óta nem únja, évszaktól, alkalomtól függetlenül ragaszkodik hozzá, és van, akit a hideg ráz tőle.
A levendula lilája nekem is szemet, lelket gyönyörködtető, de a szekrényemben egy darab lila cuccom sincs, és a szalagjaim között is keresgéli kellett, amikor
( kérésre) ezeket a kis táskákat varrtam.
A végeredmény nagyon tetszik!
Lehet, hogy a következő táskára én is "ikább" lilát hímzek!
